Ha a barátainkkal és családtagjainkkal beszélgetünk a politikai helyzetről, csak beszélgetünk… Tudjuk, látjuk, és saját magunkon érezzük, hogy valami már régen elromlott körülöttünk és milyen jó lenne tenni valamit. Ilyen beszélgetések közepette születnek a világmegváltó gondolatok, valamint a : Ha én politikus lennék……   kezdetű mondatok.

Vajon igazából mit tennénk, ha politikusok, esetleg államfők lehetnénk. Nem darálna minket is be a gyorsan jött siker és pénz? Valóban rendet tudnánk tenni és megfelelő döntéseket hozni? Emberek maradnánk?

Sokan, ha meghallják azt a szót, hogy politikus, már nem, mint emberre gondolnak, hanem mint valami igazán különleges és visszataszító állatra. Pedig ők közülünk valók és ők meg merték valósítani azt, amiről egyszer talán egy-egy sör vagy kávé mellett beszélgettek. Ők is emberek és végzik a dolgukat, persze most sok olvasó felfortyan: Na de hogyan végzik…!!?? Ha saját magába tekint minden ember és a munkájára, bizony rá kell, hogy jöjjön arra, ő sem jobb a Deákné vásznánál. Hiszen mindannyian tévedünk a reánk bízott feladatokat illetően. A szakács is odaégeti az ételt, az orvos is néha rossz diagnózist állít fel, vagy a rendőr sokszor nincs a megfelelő helyen. És hányszor fordul velünk elő, hogy valamilyen oknál fogva késünk egy-egy szerződés leadásával?! De amikor mi hibázunk elvárjuk, hogy megértsenek minket, kifogásokat keresünk, megmagyarázzuk, vagy csöndben megpróbáljuk elterelni a figyelmet a hibáról, és abban reménykedünk, hogy senki nem vette észre. A politikusok helyzete sokkal, de sokkal nehezebb, itt zajlik előttünk, a különböző médiumokból tökéletesen informálódhatunk minden egyes kis szálkáról, de lehet, hogy a mi szemünkben is van… sőt!

Nem határolódhatunk el a politikától, hiszen a politika nekünk, értünk és velünk van. Beleszövődik mindenapjainkba és fontos, hogy ezt tegye, hiszen demokratikus államban élünk és nekünk kell döntenünk az életünkről, az embertársainkról és az országunkról. Megtehetjük…

De aztán nem teszünk semmit, mert úgy gondoljuk, hogy egymagunk kevesek vagyunk. De valóban kevesek vagyunk? Ha minden ember adna csak egy forintot egy rászorulónak, akkor mindjárt az az ember nem lenne rászoruló, hiszen milliomos lenne… pedig mindenki olyan keveset adott. Olyan jó lenne, ha eljutna ez a gondolat az emberek többségéhez, és igazán meggondolnánk, hogy az a kevés is megváltoztathatja egy rászoruló körülményeit, még ha az a rászoruló egy ország is.