MDF Budapest

Környezetvédőnek vallom magam, és örömmel látom, hogy szűk környezetemben is egyre többen hasonlóan vélekednek arról, amit ma környezettudatos életmódnak neveznek. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy még mindig nagyon le vagyunk maradva környezetvédelem terén is más államokhoz képest. Az MDF sem feledkezik meg arról, hogy a felelősség nem csak az ország irányításában lehet kiindulópont, hanem természetünk, környezetünk és élőhelyünk tekintetében is alapvetés kell, hogy legyen.

Ahhoz, hogy ne csak élhetőbb, hanem élhető jövőnk legyen, az kell, hogy ez az életmód mindennapossá, rutinszerűvé váljon. Azonban ehhez meg kell teremteni azokat az alapokat, melyben úgy érezheti mindenki, neki csak tennie kell a dolgát. Amikor azt hallom a kormány illetékes tagjától, hogy egy éven belül minden állami intézményben megvalósul a szelektív hulladékgyűjtés és ahol lehet, újrahasznosított papírokat fognak használni, arra gondolok, ez a legtermészetesebb dolog. Azonban ha arra gondolok, hogy mindez két éve elhangzott, és nincs változás, akkor inkább csalódott leszek. Hogyan is lehetne így azt remélni, hogy magasabb szinten, átfogó programokat meg tudnának valósítani, ha ilyen egyszerű dolgot, mint 4 darab színes hulladékgyűjtőt kihelyezni bizonyos intézményekben, nem tudtak megtenni? Természetesen már a fent említett változást is pozitívnak könyveltem volna el megvalósulása esetén, annak fényében főleg, hogy az elmúlt pár évben sosem hallottam konkrét elképzelést arról, mégis mi a célja az államnak ebben a szektorban.

Körülbelül egy évvel ezelőtt egy, az MTA-n tartott konferencia megnyitóján Sólyom László a megújuló energia-források fontosságáról és stratégiai jelentőségéről beszélt. Egy éve, hogy a nyilvánosságot is felhasználva üzent azoknak a politikai pártoknak, akik nem tették volna meg addig, hogy kezdjék el kidolgozni programjukat, stratégiájukat arra nézve, mégis hogyan képzelik el a jövőt, ugyanis jelenleg "nincs ilyen politika" az országban.
Ez látható az MDF választási programjában, külön szakpolitikai programként foglalkozik a témával. Hogy a program nem teljes, nem meglepő. Egy olyan téma ez, melyben elsősorban a fiatalokra kell alapozni. Hogy miért? E kérdés megválaszolásához személyesebb irányba terelném gondolataim: Én is fiatal vagyok és magam sem várnám el idős nagyszüleimtől, hogy maguktól eszükbe jusson olyan számomra "egyszerű" dolog, mint a szelektív hulladékgyűjtésre való áttérés azok után, hogy egész eddigi, sok tíz évük alatt sosem így tették. És azt sem várhatom el, hogy tájékozódjanak maguktól, hogy ők járjanak utána, mit jelent a geotermikus fűtés, a napkollektor által biztosított áram, vagy az, hogy mit jelent az, hogy "passzív ház". Viszont én vagyok az, aki mindezeket elmagyarázhatom nekik, vagy megismerhetem helyettük. Így lehetséges, hogy ma már ők is külön gyűjtik a tetrapak dobozokat és a PET palackokat, illetve hogy pár év múlva én fogom kifizetni azt a napelemet, melyet családi házunk tetejére szereltetünk, vagy építem fel saját házam majd egyszer, melyről elmondható, hogy az a bizonyos napelemes cserép fedi, mely csendben megjegyzem: magyar találmány. 

Örömmel látom, hogy az utóbbi pár hónapban mégis csak megjelent programként az MDF kampány programján kívül is a zöld téma. Nem gondolom, hogy mindazok az elvek, melyeket az LMP képvisel e tekintetben sokban eltérnének attól, ami az MDF álláspontja, hiszen mi lehetne ebben más? Nem gondolom, hogy lehet ebben más álláspontot képviselni, hiszen ez az a pont, ahol csak egy "megoldás" van, egy cél lehet. A természetünket, környezetünket védeni, megóvni és tenni érte. A Lehet Más a Politika programjában talán ez az egyetlen olyan szakpolitika, melyről úgy tűnik, határozott elképzeléseik vannak. Azt gondolom, ezzel a könnyebbik végét fogják meg a politikának. Könnyű valami mellé úgy odaállni, ami tulajdonképpen egyértelmű. Könnyű amellett kampányolni, ami másoknak, mint az MDF-nek, már evidens. Ráadásul ez az a szakpolitika, mely "nem állhat önmagában". Gazdasági-pénzügyi elképzelések kellenek mögé (gondoljunk csak egy országos szélerőmű hálózat kiépítésére, a szén-dioxid-kvótákkal kapcsolatos politikai vitákra és gazdasági lépésekre, melyek nagyban befolyásolhatják egy állam akár egész költségvetését - hozzáteszem, jó politizálás mellett természetesen jelentősen pozitív irányba.) Hogyan tud egy párt úgy véghezvinni és megvalósítani olyan fontos szakpolitikai célt, mely mellett nincs egyértelmű program olyan szakterületek tekintetében, melyek egyértelműen kellenek előbbi sikerességéhez?

Én is sokszor kerékpárra pattanok és néhányszor már a fejem fölé is emeltem, keresem az "állatokon nem tesztelt" logót a termékeken, elöblítem a tejesdobozokat és összehajtva a papírgyűjtőbe dobom, a papírlap minden kis szabad centiméterét kihasználom arra, hogy írjak rá. Azonban nem gondolom, hogy én értenék ahhoz, mit jelent vagy milyen következményekkel jár az, ha az állam mondjuk úgy döntene, hogy támogatja a biomassza-erőművek létrehozását vagy milyen lehetőségek adottak ahhoz, hogy az ország kiaknázza a nukleáris-energia adta lehetőségeket. Ha megnézem a programot, melyet az MDF közzétett, jól látszik, hogy vannak elképzelései, melyek mögött rendelkezik egy olyan tapasztalati bázissal, ismeri annyira a "terepet", hogy arra rá tudja építeni elképzeléseit. Bízom bennük, hiszen a cél közös, abban nem lehet vita.

Egy fontos nemzeti ünnepünk jött el, s ilyenkor az emberek hajlamosak párhuzamokat állítani a jelen és a múlt között. Megtehetnénk mi is, de ezzel elenyészne '48 tavaszának jelentősége. 162 éve nem csak nálunk, de egész Európában végigsöpört egy hullám, az újítás hulláma. Fiatalok százai hallatták hangjukat, érezték meg a szabadság ízét. Azt az ízt, melyet ma is élvezünk nekik köszönhetően. Olyan jogokért harcoltak, melyek nélkül ma már el se tudjuk képzelni az életünket. Közhelyes, de olyanok, mint a levegő: csak a hiányukat vesszük észre. Akkor az életüket adták sokan érte; sokan, sokfélék: németek, magyarok, olaszok és franciák – de mindenek előtt szabadok, egyenlőek és testvérek!

Ilyenkor mindig elgondolkodom, hogy vajon mi járhatott a múlt emberének a fejében. Vajon tudták-e, hogy történelmet írnak? Nem, nem Kossuthra vagy Széchenyire gondolok. Hanem az olyanokra, akiknek neve nem maradt fenn a történelem könyvek oldalain, de a sikerért legalább annyit tettek, sőt, esetenként erejüket felülmúlva cselekedtek. Igen, azért a három bizonyos dologért. Szabadság, egyenlőség, testvériség!

Mit is tehetnénk ma? Egyszerű. Emlékezzünk rájuk jó szívvel, és élvezzük a napot! Merítsünk erőt a bátorságukból, s ne feledjük: a kincs, melyet kaptunk a tavaszi ifjaktól értékes, de nekünk kell rá vigyáznunk, hogy ne vesszen el!

Tette fel a kérdést tegnap kora délután többször is Baló György a Millenáris Park színháztermében a Republikon Intézet által szervezett konferencián. A meghívottak közt volt Navracsics Tibor a Fidesz részéről, Lendvai Ildikó az MSZP képviseletében, Schiffer András az LMP-től illetve Bokros Lajos az MDF miniszterelnök-jelöltjeként. A beszélgetés már csak azért is érdekes, mert úgy tűnik, bizonyos jelöltek hajlandóságának hiányában nem fog sor kerülni miniszterelnök-jelölti vitára ebben a kampányban. Bokros Lajos mindenképp jelen akart lenni ezen a vitán, a helyszínen is többször hangsúlyozta, nyitott bármiféle vitára vagy beszélgetésre a többi elnökjelölttel, sőt, szükségesnek is tartaná azt.

Érdekes körülmény, hogy Bokros Lajos volt az egyetlen a meghívottak közt, aki időben a helyszínen volt és tartotta magát a rendezők által megbeszéltekhez, és bár Navracsics Tibor és Schiffer András is megjelent még az „ildomos” késéshatáron belül, Lendvai Ildikó érkezéséig azonban már nem mertek a rendezők sem várni, a beszélgetés első kérdéskörében futott csak be.

Az egész beszélgetésről összességében elmondható, hogy ha szorosan a témát nézzük, vagyis hogy kire szavazzanak a liberálisok, hogy kik a liberális szavazók ma Magyarországon és a demokratikus, liberális állami berendezkedés kapcsán feltett kérdésre adott válaszokról kellene gondolkodni, akkor elmondható, hogy Bokros Lajos valamint talán Schiffer András szereplése adhat egyáltalán figyelemre okot. Míg sem Lendvai Ildikó, sem Navracsics Tibor nem kívánta definiálni, kik ma a liberális szavazók, illetve, könnyed „mozdulattal” „kisajátították és felosztották” őket maguk között, addig például Bokros Lajos meghatározta, melyek azok a körülmények, jellemzők, melyek egyértelműen a liberális életszemléletet jelentik.

A vita tematikájától függetlenül minden szereplő egyértelműen képviselte politikájuk lényege. Így Navracsics Tibor és Lendvai Ildikó félig-meddig a megszokott „adok-kapok”-ot játszották tovább: míg Lendvai barokkos körmondatokban próbálta a Fideszre hárítani a felelősséget felelőtlen ellenzékiségüket hangsúlyozva, illetve rémképeket próbált kelteni a demokratikus állami berendezkedés halálát vizionálva, addig Navracsics Tibor az elmúlt hetekben „jól megszokott” vagy a nem is látott politizálást folytatta, vagyis a Fidesszel szembeni indulatok fékezésére törekedett, tagadta a Fideszhez kapcsolt radikális elképzelések lehetőségét. Azonban Schiffer András is a szokásos szerepet vette fel, vagyis bejutásuk esetére már előre hangoztatott együttműködésre való hajlandóságot ismételgette, mégpedig a Fidesz irányából számítanak erre, illetve felvázolta azt – a saját maguk által „ökoszociális piacgazdaságként” definiált – gazdaság- és szociális politikát, ami állítólag folyamatosan frissül, ám inkább azt a következtetést lehetett levonni beszédéből, hogy nincsenek határozott, konkrét elképzeléseik. Pontosan nem tudtuk meg mi az ökoszociális piacgazdaság, ahogy azt sem, hogyan gondolja megvalósítani a munkahelyteremtést, vagy a párt- és kampányfinanszírozás szabályozását. Az idő szűkössége miatt nem bontakozhatott ki mindenki minden kérdés kapcsán, úgy, ahogy szeretett volna, így Bokros Lajosnak nem volt lehetősége megemlíteni és ismertetni az MDF álláspontját a korrupcióról.

A "Tiszta Kezek" programról már korábban is volt szó itt a blogon, de elérhető az MDF honlapján is. Az LMP által tematizált tiszta és átlátható kampányban az Magyar Demokrata Fórum partner, hiszen – szintén a honlapon elérhető – önálló menüpont alatt a tételesen közzéteszi, a kampány kiadásait  felsoroló táblázatát az átláthatóság érdekében.

Bár a "Tiszta Kezek" programról nem is, de a gazdasági elképzelésekről beszélhetett Bokros Lajos, így elmondta, nem véletlen, hogy munkahelyteremtőként mutatják be az egyes kampányfotók, ezt a szó legszorosabb értelmében így képzeli el, azonban teljesen más gazdaságpolitikai elképzelésekkel megtámogatva ezt, mint eddig megszokhattuk (és mint amelyek eddig nem is működtek). Hiszen nem az államnak kell megteremtenie azt a másfél millió munkahelyet, hanem a vállalati szektornak magának kell kialakítania, az államnak ebben csak annyi a szerepe, hogy olyan pénzügyi- és gazdaságpolitikát kell kialakítania, olyan helyzetet kell biztosítania a vállalkozások számára, hogy saját maguk „kitermeljék az igényt” az új munkahely létrehozására. Ehhez persze elengedhetetlen, hogy azok, akik tartósan munkanélküliek, olyan szakképzést kapjanak, amely után már megfelelnek a munkaerő-piaci igényeknek, ezért Bokros Lajos hangsúlyozta az oktatás, átképzés szerepét is, mely fontos pontja az MDF programjának.

Baló György választ szeretett volna arra a kérdésre is kapni, hogy mégis mi legyen az emberek jövőképe, hiszen – ahogyan ezt ő látja – nincs ilyen, várnak valamiféle iránymutatást az emberek. Míg minden résztvevő próbált egy illuzórikus, vagy éppen sablonokkal teli, de tulajdonképpen saját pártjuk szlogenjeit hangoztatva választ adni, addig Bokros Lajos ismerte el egyedüliként, hogy egy modern, demokratikus államnak nem feladata, hogy célt adjon az egyénnek. Az állam ilyen paternalisztikus felfogása ma már anakronisztikus, s ha ilyet akarunk látni, inkább kelet felé kell tekintsünk. A liberális és konzervatív értékek  kombinációjával működő állam feladata csak az lehet, hogy mindenkinek biztosítja azt a jogát és megteremti hozzá a megfelelő – és egyben megfelelően széles – kereteket, hogy saját maga be tudja teljesíteni vágyait, el tudja érni álmait és céljait. Bokros Lajos ehhez kíván segédkezni.

Mondhatnánk, hogy csak erről van szó, 750 darab papírfecniről, melyek demokráciánk egyik alappillérei. Igen, az ajánlószelvényekről beszélek, ugyanis ezek szükségesek ahhoz, hogy egy magyar állampolgár választható legyen. A szám maga nem túl magas – tekintve az összes választópolgár számát, de mégis ilyenkor nagyon megnő az értékük, mert ilyenkor nagy biznisz lesz belőle, s a demokrácia igenis mérhető lesz: pénzben.

Idén kiemelten nehéz összegyűjteni a cédulákat, hiszen több párt is – főleg egy – azt tűzte ki célul, hogy neki kell kétmillió belőle. Nem kell hozzá nagy matematikai tudás, hogy lássuk ebből nem 176 kerületben lehetne indítani képviselőket, hanem 2666-ban. Ez a szám tizenöt Magyarországnyi választókörzetet tesz ki, s ilyenkor elgondolkodhatunk, hogy miért szükséges ez. Mert demokratikusnak abszolút nem tekinthető ez az elv: gyűjts minél többet, hogy mások ne indulhassanak. Az ilyen hátsó ajtós megoldásokat jobb lenne pótolni egy jó programmal, s nem üres szavak, nagy számok és olyan hangzatos ígéretek mögé bújni, hogy majd jobb lesz. Mert a jó dolgokért tenni kell, nem pedig várni őket, mint a csodát.

Tudom, rengeteg a cédula van még kint, de az emberek félnek odaadni. Számtalanszor találkoztam olyanokkal, akik bár támogatnak minket, de cédulát nem adnak, de áprilisban feltétlenül szavaznának ránk. Ilyenkor – jogosan –, kérdem én, hogy mégis hogyan szeretne ránk szavazni, ha nem lesz elég cédula?
Vagy egy kedves hölgy, aki odaadta ugyan, de szinte be kellett lopakodni a házba ahol lakik, nehogy a szomszédok meglássanak minket, mert félt, hogy megszólják. Ilyenkor Bibó szavai jutnak eszembe: ”Demokratának lenni annyi, mint nem félni.” De mi még félünk, nem én vagy te, hanem az ország. Fél kilépni, s azt mondani, hogy én hiszek az elveimben, s így nem lehetünk szabadok, mert félelmeink ketrecben tartanak minket.

Ezekkel a problémákkal, sajnos, nem csak mi találkozunk, hanem a többi kisebb párt is. Azok a pártok, akik számos olyan problémára kínálnak megoldást, melyekre a nagyok nem tudnak, vagy nem akarnak. Hiszen nekik ez nem érdekük, mert ők a demagógiájuk és beszédeik mögé bújva tömegeket tudnak megmozgatni (tudtátok, hogy egy százezres stadionban elég 8 (nyolc!) ember, hogy elinduljon egy mexikói hullám?). Ezzel cseppet sem különbek az elmúlt 60 év szocialista kormányaitól. Bár, ott még kívülről is vigyáztak arra, hogy mindenki felálljon…

A sokat hallott kérdés: hogy állunk a cédulákkal? A sokat hallott válasz: időarányosan jól állunk. A következő két hét kemény lesz, de nem hátrálunk meg, hanem elébe megyünk a problémáknak, s bízom benne, hogy tavasszal egy sokszínű parlament állhat össze, sok kis párttal. Mert sok lúd disznót győz!

Ha a barátainkkal és családtagjainkkal beszélgetünk a politikai helyzetről, csak beszélgetünk… Tudjuk, látjuk, és saját magunkon érezzük, hogy valami már régen elromlott körülöttünk és milyen jó lenne tenni valamit. Ilyen beszélgetések közepette születnek a világmegváltó gondolatok, valamint a : Ha én politikus lennék……   kezdetű mondatok.

Vajon igazából mit tennénk, ha politikusok, esetleg államfők lehetnénk. Nem darálna minket is be a gyorsan jött siker és pénz? Valóban rendet tudnánk tenni és megfelelő döntéseket hozni? Emberek maradnánk?

Sokan, ha meghallják azt a szót, hogy politikus, már nem, mint emberre gondolnak, hanem mint valami igazán különleges és visszataszító állatra. Pedig ők közülünk valók és ők meg merték valósítani azt, amiről egyszer talán egy-egy sör vagy kávé mellett beszélgettek. Ők is emberek és végzik a dolgukat, persze most sok olvasó felfortyan: Na de hogyan végzik…!!?? Ha saját magába tekint minden ember és a munkájára, bizony rá kell, hogy jöjjön arra, ő sem jobb a Deákné vásznánál. Hiszen mindannyian tévedünk a reánk bízott feladatokat illetően. A szakács is odaégeti az ételt, az orvos is néha rossz diagnózist állít fel, vagy a rendőr sokszor nincs a megfelelő helyen. És hányszor fordul velünk elő, hogy valamilyen oknál fogva késünk egy-egy szerződés leadásával?! De amikor mi hibázunk elvárjuk, hogy megértsenek minket, kifogásokat keresünk, megmagyarázzuk, vagy csöndben megpróbáljuk elterelni a figyelmet a hibáról, és abban reménykedünk, hogy senki nem vette észre. A politikusok helyzete sokkal, de sokkal nehezebb, itt zajlik előttünk, a különböző médiumokból tökéletesen informálódhatunk minden egyes kis szálkáról, de lehet, hogy a mi szemünkben is van… sőt!

Nem határolódhatunk el a politikától, hiszen a politika nekünk, értünk és velünk van. Beleszövődik mindenapjainkba és fontos, hogy ezt tegye, hiszen demokratikus államban élünk és nekünk kell döntenünk az életünkről, az embertársainkról és az országunkról. Megtehetjük…

De aztán nem teszünk semmit, mert úgy gondoljuk, hogy egymagunk kevesek vagyunk. De valóban kevesek vagyunk? Ha minden ember adna csak egy forintot egy rászorulónak, akkor mindjárt az az ember nem lenne rászoruló, hiszen milliomos lenne… pedig mindenki olyan keveset adott. Olyan jó lenne, ha eljutna ez a gondolat az emberek többségéhez, és igazán meggondolnánk, hogy az a kevés is megváltoztathatja egy rászoruló körülményeit, még ha az a rászoruló egy ország is.