Mondhatnánk, hogy csak erről van szó, 750 darab papírfecniről, melyek demokráciánk egyik alappillérei. Igen, az ajánlószelvényekről beszélek, ugyanis ezek szükségesek ahhoz, hogy egy magyar állampolgár választható legyen. A szám maga nem túl magas – tekintve az összes választópolgár számát, de mégis ilyenkor nagyon megnő az értékük, mert ilyenkor nagy biznisz lesz belőle, s a demokrácia igenis mérhető lesz: pénzben.
Idén kiemelten nehéz összegyűjteni a cédulákat, hiszen több párt is – főleg egy – azt tűzte ki célul, hogy neki kell kétmillió belőle. Nem kell hozzá nagy matematikai tudás, hogy lássuk ebből nem 176 kerületben lehetne indítani képviselőket, hanem 2666-ban. Ez a szám tizenöt Magyarországnyi választókörzetet tesz ki, s ilyenkor elgondolkodhatunk, hogy miért szükséges ez. Mert demokratikusnak abszolút nem tekinthető ez az elv: gyűjts minél többet, hogy mások ne indulhassanak. Az ilyen hátsó ajtós megoldásokat jobb lenne pótolni egy jó programmal, s nem üres szavak, nagy számok és olyan hangzatos ígéretek mögé bújni, hogy majd jobb lesz. Mert a jó dolgokért tenni kell, nem pedig várni őket, mint a csodát.
Tudom, rengeteg a cédula van még kint, de az emberek félnek odaadni. Számtalanszor találkoztam olyanokkal, akik bár támogatnak minket, de cédulát nem adnak, de áprilisban feltétlenül szavaznának ránk. Ilyenkor – jogosan –, kérdem én, hogy mégis hogyan szeretne ránk szavazni, ha nem lesz elég cédula?
Vagy egy kedves hölgy, aki odaadta ugyan, de szinte be kellett lopakodni a házba ahol lakik, nehogy a szomszédok meglássanak minket, mert félt, hogy megszólják. Ilyenkor Bibó szavai jutnak eszembe: ”Demokratának lenni annyi, mint nem félni.” De mi még félünk, nem én vagy te, hanem az ország. Fél kilépni, s azt mondani, hogy én hiszek az elveimben, s így nem lehetünk szabadok, mert félelmeink ketrecben tartanak minket.
Ezekkel a problémákkal, sajnos, nem csak mi találkozunk, hanem a többi kisebb párt is. Azok a pártok, akik számos olyan problémára kínálnak megoldást, melyekre a nagyok nem tudnak, vagy nem akarnak. Hiszen nekik ez nem érdekük, mert ők a demagógiájuk és beszédeik mögé bújva tömegeket tudnak megmozgatni (tudtátok, hogy egy százezres stadionban elég 8 (nyolc!) ember, hogy elinduljon egy mexikói hullám?). Ezzel cseppet sem különbek az elmúlt 60 év szocialista kormányaitól. Bár, ott még kívülről is vigyáztak arra, hogy mindenki felálljon…
A sokat hallott kérdés: hogy állunk a cédulákkal? A sokat hallott válasz: időarányosan jól állunk. A következő két hét kemény lesz, de nem hátrálunk meg, hanem elébe megyünk a problémáknak, s bízom benne, hogy tavasszal egy sokszínű parlament állhat össze, sok kis párttal. Mert sok lúd disznót győz!
