* bejegyzésünkhöz gondolatot ébresztett Karcagi László
Milyen más volt négy éve ilyenkor... Már javában dübörgött a kampány, godzilla méretű Gyurcsányok és víziókként megjelenő szingli hordák lepték el az országot. Mi pedig küzdöttünk, olyan erős ellenszélben, amit pártnak tán nem is kellett kiállnia a rendszerváltás óta. Támadtak minket balról és jobbról, megzsaroltak, megpróbáltak megvásárolni, vagy csak szimplán leárulóztak (na jó, van ami azóta sem változott...)
S most mi történik? Semmi. Lezajlott a Jobbik kampánynyitója, de ornitológiai leckén kívül (ti. hogy ők turulok és nem verebek) nem kaptunk semmit. Persze ha nem számoljuk ide azt, hogy majd minden bizonnyal jobb lesz, ha ők jönnek. Meg hogy a szavazatok 99%-a a kezükben van (ezt csak én nem értettem???). Megszólalt Mesterházy is, aki víziókról beszélt. Hát kérem, lehet, hogy én vagyok figyelmetlen, de az Árpád-híd pesti hídfőjénél lerakott Szanyi plakáton kívül én nyomát sem találom a szoci kampánynak - hát még a vízióknak. A Fidesz meg... Ők legalább jól csinálják. Tudják, hogy nem szabad megszólalni, mert minden egyes mondattal szavazókat veszítenek. Lásd ugye Svéd modell. Nem, nem az ikeás. Nem, nem az új Saab, az megszűnt. Igen, a nyugdíjas, az!
Nincsen itt kérem semmi látnivaló, tessék szépen továbbmenni.
Kicsit úgy tűnik, mintha egyedül mi próbálkoznánk. Budapesten küzdünk Centrummal, BKV-sztrájkkal, szmoggal, korrpuciós 4-es metróval és Margit híddal, stb. Országosan pedig folyamatosan ismertetjük javaslatainkat, akár gazdasági (pl. adósságplanfon), akár más téren (pl. szociális kártya). Konkrétan, pontokba szedve. És tegyük hozzá, hogy Sólyom László köztársasági elnök még ki sem tűzte a választást, tehát nincs hivatalosan kampányidőszak. Majd ha az megindul jön a teljes programunk is. (ígérem lesz belőle szép pdf, itt a honlapon is - és ezt vehetitek választási ígéretnek:)). Mi így konzervatívan azért próbáljuk ezt a dolgot betartani. Még akkor is, ha a Jobbik kampányt nyit, a Fidesz toboroz, Mesterházy meg vízionál (jobbulást neki!).
Persze mint fentebb említettem, van ami sosem változik...